Gluténmentes lisztek – mire figyelj, ha ezeket használod

Ha magadnak kell összeállítanod, milyen lisztekből készüljön a kenyered vagy süteményed, de nincs ebben tapasztalatod, itt hasznos tanácsokat olvashatsz. Megtudhatod, mire figyelj a vásárlásnál, az alapanyagok tárolásánál, és azt is, hogy gluténmentes sütésnél miből áll össze az, amit úgy hívunk: „a liszt”?

Gluténmentes lisztek

Vásárlás

Mindig olvasd el az allergénekre vonatkozó információkat, még akkor is, ha olyan lisztet vásárolsz, ami természeténél fogva gluténmentes. Attól ugyanis, hogy pl. egy gabona eredetileg nem tartalmaz glutént, még előfordulhat, hogy lisztje a csomagolóüzemben szennyeződik vele.

Azért is érdemes mindig ellenőrizni az allergéntájékoztatót, mert ez változhat. Volt pl. egy liszt, amelyet rendszeresen vásároltam. Allergénként csak a dióféléket tüntették fel rajta, amiket én fogyaszthatok, így nyugodtan megvettem. Egyszer azonban – sajnos, már csak vásárlás után – észrevettem, hogy az allergének között megjelent a glutén is.

Vannak gyártók, akik a honlapjukon bővebb tájékoztatást adnak arról, mit tartalmazhat a termékük. Kétség esetén érdemes a honlapot is megnézni.

Az is jó módszer lehet, ha a gyártó, esetleg a forgalmazó honlapján megadott e-mail-címre küldjük el kérdésünket. Én ezt többször megtettem, és a legtöbb cég készségesen válaszolt.

Tárolás

A magasabb olajtartalmú liszteket érdemes a hűtőben tartani, mert megavasodhatnak és keserű lehet az ízük. Ilyen pl. a kölesliszt, a lenmagliszt, az arany lenmagliszt, a quinoaliszt, a csicseriborsóliszt, a kókuszliszt, a gesztenyeliszt és az olajos magvak lisztjei. Ez felesleges óvatosságnak tűnhet, de sajnos a saját „keserű” tapasztalatom is ezt támasztja alá: a szobahőmérsékleten tartott köleslisztem megromlott, és félzacskónyit dobhattam a kukába.

Frissítés: Még eggyel ki kell egészítenem a hűtőben tartandó lisztek csoportját: sajnos sikerült belefutnom abba a helyzetbe, hogy a barna rizsliszt is meg tud avasodni. Így ezt is érdemes a hűtőbe tenni.

Tésztakészítés

A gluténmentes tészták gyúrásához ne használd ugyanazt a gyúródeszkát, amelyet a „gluténesekhez”. A fából készült deszkáról ugyanis nem tudod maradéktalanul letakarítani a búzalisztet. Nem kell mindenképpen másikat venned: a legegyszerűbb megoldás, ha vásárolsz egy szilikon nyújtólapot, amelyet csak a mentes tésztákhoz használsz. Olcsó, és kis helyen elfér. A mentes tészták nyújtásához a régi sodrófát se használd: inkább vásárolj egy újat.

Hasznos alapinformációk gluténmentes tészták sütéséhez

Aki már olvasott gluténmentes sütésről szóló cikkeket, biztosan tudja, hogy éppen a glutén az a fehérje, amely lehetővé teszi, hogy bizonyos lisztekből nyújtható és rugalmas tésztákat tudjunk készíteni. Ugyancsak a glutén felelős azért, hogy az elkészült kenyérnek, süteménynek szép tartása legyen, és megőrizze formáját.

A mi gluténmentes lisztjeinkből ez a fehérje hiányzik, így ha csak önmagukban használjuk őket, a tésztánk nem fog összeállni, és nem lesz rugalmas sem (tehát pl. nem tud sütéskor felemelkedni).

Gluténmentes lisztkeverék

Ezért ezekhez a lisztekhez a legtöbb esetben hozzá kell adnunk valamilyen kötőanyagot, például keményítőt. A kötőanyagok segítenek abban, hogy a lisztkeverék összeálljon egy rugalmas tésztává.

Ha olyan tésztát szeretnénk sütni, ami fel is emelkedik, jó szolgálatot tesznek a különböző rostanyagok, főleg, ha tojást sem használhatunk a sütésnél. A rostok a lazaságért, puhaságért felelnek.

A glutén hiánya mellett a másik gond a „mentes” lisztekkel, hogy többségüknek annyira intenzív az íze, ami nagy mennyiségben már nem kellemes. Olyan is van néhány, ami túl semleges ízű. Ezért a legtöbb esetben nem egyfajta gluténmentes lisztet használunk, hanem többféle liszt keverékét.

Mivel én is a nulláról kezdtem ismerkedni a gluténmentes lisztekkel és segédanyagokkal, tudom, ez mennyi időt és energiát emészt fel. Ezért arra törekszem, hogy ne csak recepteket adjak közre, hanem olyan hasznos információkat is, amikkel segítek időt és pénzt spórolni. Remélem, hasznosnak találod majd őket.

Jó tanácsok kenyérsütéshez

Kérlek, ha a fenti szövegből idézel, tüntesd fel az oldal linkjét. Köszönöm! 

3 thoughts on “Gluténmentes lisztek – mire figyelj, ha ezeket használod

  1. A köleslisztes kenyeret sütöttem meg, elsőre sikerült, remek recept.
    Köszönöm szépen!!

  2. Kedves Zsuzsi!

    Több receptet kipróbáltam /rizstej, tejbegríz/, mind remekül működik.
    Köszönöm szépen!

    üdvözlettel : Margó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük