Sütőpapírban sült hal, zöldségekkel

Nagyon egyszerű étel, a legjobban azt szeretem benne, hogy nemcsak finom, de a tepsit is könnyű kimosni utána 😊. A tálalást is egyszerűen megoldhatjuk, ezt az ételt ugyanis általában a papírba csomagolva szokták tálalni, én most a fotó kedvéért vettem ki és rendeztem el a tányéron.

Sütőpapírban sült hal, zöldségekkel

Hozzávalók (2 személyre):

2 db kb. 20 dkg-os afrikai harcsafilé

1 közepes cukkini

1 kápia paprika

1 kisebb fej lilahagyma

kb. 7 db kicsi burgonya

fokhagymás só, vagy: ízlés szerint só és fokhagyma (én 1 mokkáskanál sót 2 mokkáskanál szárított fokhagymával szoktam összekeverni)

egy kevés fehérbors

1,5 mokkáskanál szárított kakukkfű

2 tk. olívaolaj

Elkészítés:

  1. A sütőt előmelegítjük 200°C-ra.
  2. A burgonyát meghámozzuk és megmossuk. Ezután forrásban lévő sós vízbe tesszük és 8 percig előfőzzük.
  3. A többi zöldséget is megmossuk. A cukkinit félbe, majd a feleket kb. 1 cm vastag „lapokra” vágjuk. A paprikát is kb. 1 centis csíkokra, a krumplit pedig vastagabb karikákra szeleteljük. A hagymát nyolcadokra vágjuk.
  4. A halat megmossuk, papírtörlővel gyengéden megtörölgetjük. Ha kisebb adagokat szeretnénk készíteni, vágjuk félbe őket, egyébként egészben is hagyhatjuk. Fokhagymás sóval és egy kevés fehérborssal fűszerezzük.
  5. A konyhapultra két réteg sütőpapírt helyezünk, úgy, hogy pontosan fedjék egymást. Úgy fordítjuk a papírt, hogy a rövidebb oldala legyen felénk. A papír egyik felébe helyezzük a cukkinit, rá a halat, köré a krumplit és a paprikát, a tetejére pedig a lilahagymát. Megszórjuk kakukkfűvel és meglocsoljuk kb. 1 mokkáskanálnyi olívaolajjal.
  6. Ezután ráhajtjuk a papír másik felét,

és a széleit körben felhajtogatjuk, hogy lehetőleg légmentesen záródjon.

A csomagokat egy tepsire helyezzük, majd középső rácson, alul-felül sütéssel 20-25 percig sütjük.

Tálalhatjuk így, ahogy van, hogy mindenki maga bonthassa ki a saját csomagját, vagy ki is vehetjük a papírból.

Jó étvágyat!

Egy másik halas recept: paprikás lisztbe forgatott pisztráng

sült pisztráng data-wp-pid=

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük